Vezetőség

 

Kecskeméti Norbert - Elnök

 

    Gyermekkorom óta érdeklődök az építészet, műemlékvédelem és a politika iránt. Ezen túlmenően szeretem a történelmet, a régiségeket, érdekel az ázsiatika, illetve hobbim a numizmatika és a fotózás. Szeretem a magyar értékeket felkutatni és azok fennmaradását elősegíteni, majd azt publikálni és bemutatni. Célom között szerepel a műemlékvédelem teljes körű elsajátítása, valamint a fiatalok bevonása az ágazatba. Fő célkitűzésem a dabasi helytörténeti kiállítás és kúriaépítészeti múzeum létrehozása, majd annak irányítása. Szeretném elérni azt is, hogy a barátaimmal közösen elért FME-s eredményeket könyv formájában is megjelentethessük és elérhetővé tegyük a magyar emberek számára.Jelenleg tanulmányaimat folytatom, valamint Dabas város Épített örökségért felelős megbízottjaként segítem az Építéshatóságot.

 

Bökönyi Levente - Alelnök

 

    Mióta az eszemet tudom, mindig is érdekeltek a kastélyok és kúriák. Az idő előrehaladtával ehhez csatlakozott egy általános a régiségek iránt való érdeklődés. Nagyon fontosnak tartom azt, amit az őseink egyszer nem kevés munkával, tudással megteremtettek, illetve, hogy minél pontosabban megőrizzük, és időkapszulaként az utókornak is meg tudjuk mutatni. A részletek fontosságát mindennél előbbre helyezem,(pl.:egy régi ajtón ,vagy a ablakon régi vasaltok ,kilincsek meglétét).Örökségvédelmi tevékenységet a mindennapokban is folytatom, ugyanis régi bútorok felújításával foglalkozom.

 

Szilva Máté - Titkár

 

    Az FME felkeltette az érdeklődésemet, hiszen szeretem járni Magyarorszég ismeretlen tájait. Fontosnak tartom a magyar vidék és a főváros épített örökségének megőrzését. Szívesen részt veszek fotózásokon, valamint az Egyesület adminisztratív, utazás, illetve rendezvényszervezői munkáját is segítem.

 

Antal Anita - Rajzfelelős elnökségi tag

 

    Budapest SZIE-YMÉK végzett építészmérnök vagyok. Már fiatal koromtól fogva érdeklődöm a művészetek, a kultúra és az építészet iránt. Az építészet egyik területe, a műemlékvédelem megfogott bennem valamit, mert számomra mindig is fontos volt a helyi értékek megóvása, és ezt szeretem a leginkább csinálni. Szerintem a régi épületek, emlékek megőrzése és dokumentálása alapvető érdekünk, hogy megőrizhessük kultúránkat a jövő számára. Egyesületi munkám emellett lehetővé teszi a régi épületekhez fűződő szeretetem kimutatását is. Érdeklődési köröm sokszínű, rajzolás, épülettervezés, látványtervezés, olvasás és táborokban való csoportos vezetés, koordinálás.

 

Tillinger Ádám - Makettfelelős elnökségi tag

 

    Üdvözletem, Tillinger Ádám vagyok, építészmérnök és makett készítő. 1987-ben születtem Budapesten, és itt végeztem tanulmányaimat. 2012-ben építészmérnöki szakképzettséget, diplomát szereztem a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán. Érdeklődési területeim között van: az építészettörténelem, kertészet, geológia-ásványtan, és legfőképpen a makettezés. Gyerekkorom (általános iskola alsós osztályai) óta készítek maketteket és dolgozok ki magam számára új technikákat. Foglalkoztam dobozos műanyag makettekkel, fém makettekkel, kültéri, és beltéri modellekkel egyaránt, de a papír és fa makettek készítést említeném inkább a legfőbb tevékenységemnek. Ezen anyagok felhasználásával az egyszerűbb balsafa tömegvázlati makettektől kezdve a harangláb, és más népi építészeti maketteken és hajómodelleken át a komolyabb építészeti, kiállítási makettekig. Technikáimat és anyaghasználatomat folyamatosan, autodidakta módon bővítem.  

A Fiatal Műemlékvédőkkel az egyetemen ismerkedtem meg. Norbival, és más FME tagokkal is egy szakra jártunk, ahol látták korábbi munkáimat, és beszélgetéseink alatt kiderült, hogy kedvelem a műemlék épületeket, és szívesen készítenék maketteket, tervrajzokat, rekonstrukciókat. Első művem az egyesület számára, Dabas város kúriaépítészetének 30 darab rekonstruált épülete M=1:100 léptékben kartonmaketteken bemutatva.

Makettezési és tervezői tevékenységemet továbbra is fejlesztem és folytatni kívánom.

 

 

 

Kecskeméti Norbert

 

Bökönyi Levente

Szilva Máté

Antal Anita

 

Tillinger Ádám