Pusztuló barokk ékszer Szalmatercsen

    Sajnos ismét nem túl jó hírekkel tudunk szolgálni a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) nevében. A nyár folyamán az Egyesület szokásához híven célzott vidék, illetve megyejáró értékfeltáró túrát szervezett. Ennek köszönhetően egy sor épületről van már fotóanyagunk (szinte az ország egész területéről), amely gyűjtemény egy-egy gyöngyszeméről, időről-időre be szeretnénk számolni egy 2-3 hetente megjelenő vidéki épületeket bemutató cikksorozat formájában. Ennek legfőbb célja a rejtett építészeti értékeinkre való figyelemfelhívás. Biztosak vagyunk abban, hogy a nem megfelelő kommunikáció, valamint annak hiánya jelenti sok építészeti értékünk pusztulását.

Egy a sok közül

Pusztulófélben lévő értékes barokk-kori kúriára szeretnénk az olvasóközönség figyelmét felhívni. A szóban forgó kisnemesi kúria jelentős építészeti értéket képvisel, éppen ezért nem véletlen, hogy az épület az országos műemléki jegyzékben is szerepel. Annak ellenére, hogy az épület műemléki védelem alatt áll, mégis a végső megsemmisülés veszélyezteti, amely egy sor problémára mutathat rá a gyenge műemlékvédelmi törvények tekintetében. Nagyon ritka az ilyen jellegű finoman kiképzett épület a jelenlegi Magyarország területén. Megállapítható, hogy az épület nem csak Nógrád megye egyik kiemelt jelentőségű épített öröksége, hanem az egész országban egyedülálló. Megmentése mindenféleképpen indokolt és sürgető lenne! Így mihamarább megfelelő tulajdonost és anyagi forrást kell találni az épület felújításához, különben a XXI. század jelenti majd az épület fennállásának végét.

A településről

Szalmatercs község Nógrád megyében a Salgótarjánt és Szécsényt összekötő 22-es út vonalában fekszik, a Cserhát hegység északi részén, a Ménes völgyében. A település és annak környezete történelmi örökségekben gazadag, amelyet a település közel 1000 éves történelme is alátámaszt. Ennek ellenére kevés kézzel fogható emlék maradt fenn. Ami pedig fennmaradt, az is pusztulófélben van. Feltétlenül megemlítendő, hogy Szalmatercs gyönyörű természetes környezetben fekszik, hegyek, dombok és völgyek övezik, erdőiben jellemző a fehér akác, kocsánytalan tölgy, fűz és gyertyán fafajták.

Az építtető Ruttkay család

„Ruttkay, alsó és felsőruttkai nemes és báró. Túróc megye ősi családja, melynek őse Devok (Dávid) de Ruttka, kinek fiai, Stark Pál és Miklós 1287-ben új adományt kapnak IV. Béla királytól a Túróc megyei Ruttkára, ahonnan a család neve ered. 1608. május 8-án Bécsben II. Mátyás király új adományt ad Ruttkára a családnak, 1609. december 10-én Bécsben pedig címerbővítésben részesíti őket. Bács megyében a család a XVII. században jelenik meg, ahol az 1678. évi megyei összeírásban Ferenc és István (a későbbi báró) szerepel. 1708. október 10-én Bécsben I. József király báróságot ad Ruttkay Istvánnak, feleségének, Bársony Borbálának és József, Júlia, Borbála, Magdolna és Katalin gyermekeiknek. (Liber Regius XXVIII. 127). A bárói ág Józseffel 1736-ban fiágon, leányával, Terézzel 1788-ban végleg kihalt. A család idővel igen szétágazik, és az egyes ágak kiegészítő nevet vesznek fel. Ugyanakkor Bács-Bodrog megye igazolja az Alsóattrakon lakó Ruttkay Mihály és a Gellénfalván lakó testvére, János nemességét, miután bemutatják Túróc megye 1725. április 9-én Szentmártonban kelt bizonyítványát. A család nemességét a magyar királyi belügyminiszter többször igazolta." A családtörténeti információ a következő internetes oldalról származik: www.panomarada.co.rs

A Ruttkay kúriák

A településen a Ruttkay család két kúriát is emeltetett. A család első kúriája a XVIII. század második felében épült, a másik pedig a XIX. század harmadik felében, amelyet feltehetőleg Ruttkay János emeltetett (ez méltatlanul átalakított állapotban van). A cikkben a család első kúriájáról lesz szó, amelyet Ruttkay Károly emeltetett. Ez a Ruttkay család első Nógrád megyei kúriája. Az egykor szebb napokat látott kisnemesi kúria mára már olyan állapotba került, hogy a végső megsemmisülés fenyegeti.

A kisnemesi kúria a település szélén - jól látható helyen - sík terepen fekszik. Az épület a pusztaságban áll, ahol sem fa, sem melléképület nem lelhető fel. Az épület korabeli környezetét illetően nincsenek fennmaradt emlékek. Az égetett - és vályogtéglából készült vegyes falazatú részben alápincézett épület néhány lépcsőfoknyira emelkedik ki a terepszinttől. Tömege a téglalapformát követi. Az épület tipikus és szép példája a barokk kori kúriaépítészetnek. Jellemzői többek között a vaskos falak, alacsony belmagasság (mai fenntarthatóságot könnyebbé teszi, valamint emberléptékűbb épített környezet), síkfödém (csapos gerendafödém), boltíves oszlopos tornác és gyűjtőkémény.

Itt visszautalnék a födém sík kialakítására, amely a barokk korban nem jellemző, hiszen boltozott helyiségeket készíttettek. Az épület további érdekessége a fogadószoba, amelyből minden oldalról további helyiségek nyílnak. Ezek a helységek a kúria legnagyobb területű szobái, amelyekhez további helyiségek fűződnek. Nem ez, hanem a fogadótérben 45 fokban beállított kályhahelyek teszik érdekessé az épület alaprajzi elrendezését és annak szerkezeti kialakítását. A padlástérben a kéménykürtők egy gyűjtőkéménybe torkolnak, amelyek szép példája a logikus szakmai profizmusnak és hagyományainak. Az épület alaprajza összetett, amely lehetővé teszi a mai igényeknek való megfelelést. Az épület kiváló elrendezéssel rendelkezik a XXI. századi igényeknek megfelelően, ami a jelenkori hasznosítást is lehetővé tenné.

Az épület egy része alatt dongaboltozatos pincerész található, amely 3 helyiségből áll. A pince lejárata kívülről, a tornác alól közelíthető meg. Szeretnék kitérni az épület nyílászáróira is, amelyek szintén XIX. századi képet mutattak. Az épületet a helyi lakosság egy része szó szerint kifosztotta. Itt nemcsak a nyílászárókat, hanem azok tokjait, valamint a födémgerendák egy részét is ellopták, valószínűleg tüzelőanyag hasznosítása céljából. Elfogadhatatlan, felháborító és vérlázító, hogy nemzetünk történelmi, kulturális értékei ilyen barbárhordák primitívizmusának és nemtörődömségének az áldozatává váljanak.

tetőszerkezete három állószékes csonka nyeregtető, amelyet pala fed. Sajnos valahol már az sincs, és az épület beázik. Ennek legsúlyosabb következménye a fafödém, elrohadása, valamint az azt tartó falazat vizesedése, majd szétfagyása, amit a szétmállás követ. Ez statikai szempontból az épület stabilitását veszélyezteti. Sosem volt érthető számomra, hogy ez miért nem akadályozható meg. Ha a tulajdonosnak nincs pénze a felújításra, akkor is az állagmegóvást elvégezheti. Itt fontos a szemlélet. Sok esetben sajnos ez okozza egy értékes örökség elpusztulását. Hanyagság és nemtörődömség. Néha elég volna a cserepet visszatolni! 

Műemlékeinknél nem engedhető meg a Pató Pál-féle tulajdonos, az „ej ráérünk arra még” szemlélet. Nem, nem érünk rá! Tipikusan ugyanez a szituáció a Tolna megyei Grindly-uradalomban található Jeszenszky- kastélynál is. Itt is elég lett volna, ha visszarakják a tetőt fedő palaelemeket. Nem tették. Két éve voltunk ott, akkor még szerkezetileg ép volt az épület. 2010-ben visszamentünk és már a fogadóterem födémgerendái be voltak szakadva. Rohamosan pusztuló műemléképületek ezek.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) pedig többnyire tétlenül vagy tehetetlenül nézi, vagy egyszerűen nem is tud róla. Radikális változás kell a műemlékvédelmi törvények tekintetében!